A spanyol és elsősorban a katalán politikát idestova hét éve alapjaiban meghatározó függetlenségi törekvések egy sor változást hoztak a helyi politikai színtéren, melyek közül kiemelendő a hagyományos katalán jobboldal átalakulása.

Az elmúlt években pártok szűntek meg, jöttek létre, majd az újabbakból még újabbak születtek, miközben a klasszikus jobboldali értékrendek egyre kevésbé lettek felismerhetők a függetlenséget mindennek elébe helyező formációk politikájában.

Ez a cikk azt járja körül, hogy miként is jutott a jelenlegi helyzetbe a katalán jobboldal és, hogy mik lehetnek a közeljövő legfontosabb fejleményei.   

A jelenlegi helyzet megértéshez vissza kell mennünk a múltba néhány évet, amikor még a CiU uralta a katalán jobboldalt amolyan katalán CDU-CSU-ként, míg annak vezetője Jordi Pujol gyakorlatilag Helmut Kohl helyi megfelelője volt, aki a demokratikus átmenetet követően 23 éven keresztül vezette az autonóm tartományt. 

A CiU nem egy párt, hanem egy választási szövetség volt, mely az 1980 és 2015 közötti 35 évből 28-at töltött kormányon. A szövetség teljes neve a Convergencia i Unió a két résztvevő pártot jelképezte. A nagyobb a Convergencia Democratica de Catalunya (CDC) egy konzervatív-liberális, jobbközép párt volt, ami programjában hosszú éveken át ötvözte a gazdasági liberalizmust a mérsékelt katalán nacionalizmussal.

A kisebbik az Unió Democratica de Catalunya (UDC vagy Unió) pedig egy klasszikus kereszténydemokrata szerveződés, még a CDC-nél is kevesebb nacionalista tendenciával. Míg a Convergencia a katalán középosztály és polgárság széles spektrumát meg tudta szólítani, addig az Unió  inkább a vallásos, módosabb és idősebb néprétegek pártja volt. Az árnyalatnyi különbséget a két párt európai párthovatartozása is jelezte. A CDC a liberális ALDE, míg az UDC a jobbközép Európai Néppárt kötelékébe tartozott.

A szakítás és így a CiU felbomlása a katalán függetlenségi törekvések felerősödének egyenes következménye volt. A 2012-es, a katalán nemzeti ünnepen tartott hatalmas tömegtüntetés után a CDC egyre inkább szakítani látszott a mérsékelt nacionalizmussal és a teljes függetlenséget kezdte támogatni. Míg náluk ez a párt nagy többségének támogatását élvezte, addig az Unió csak ímmel-ámmal támogatott bármilyen, a függetlenség irányába történő akciót.

A CiU felbomlására végül három évvel később, 2015 közepén került sor, melyet követően az Unió is megindult a megszűnés felé vezető úton. Előbb a függetlenségpártiak léptek ki, majd pedig a párt még megmaradt része szenvedett csúfos vereséget a szeptemberi katalán parlamenti választásokon. Az előzmények után egyértelmű volt ugyanis, hogy az Unió kimarad a nagy függetlenségpárti választási szövetségből (Junts pel Sí), egyedül pedig alig 2,5%-nyi szavazatot szereztek, így kiestek a katalán parlamentből.

Az Unió mindig is a kisebbik koalíciós partner volt a CiU-n belül, de a megváltozott katalán valóság és a CDC időközben kirobbant korrupciós ügyei (ami közvetlenül ugyan nem érintette őket, de mégiscsak közösen kormányoztak évtizedeken át) sem segítették, hogy valós alternatívaként léphessenek fel a nem függetlenség párti katalánok szemében. A párt végül a gyenge eredmények és a párt adósságai miatt 2017 elején szűnt meg.

Néhány jelentősebb tag ugyan megalakította az Units per Avancar nevű pártot, de ők az önálló indulással már meg sem próbálkoztak. A katalán szocialistákkal (PSC) kötött választási megállapodások alapján azonban egy biztos bejutó helyet sikerült kialkudniuk, így egy tagjuk mind a mai napig tagja a katalán parlamentnek, igaz a PSC név alatt.

Jelentősen különböző utat járt be a CDC, akik a 2015-ös katalán választásokon a Junts pel Sí elnevezésű, függetlenségpárti választási tömb részeként (a másik nagy katalán párttal, a Köztársasági Baloldallal (ERC) együtt) próbáltak abszolút többséget szerezni a szeparatista oldalnak. Ez végül nem sikerült, mellyel párhuzamosan a már említett, évtizedeket felölelő korrupciós ügyek is kezdtek napvilágra kerülni.

A CDC-t rendkívül érzékenyen érintették a fejlemények, melynek során nyilvánvalóvá vált, hogy az addig nagy tiszteletnek örvendő egykori pártvezér, Jordi Pujol és annak családja is jelentősen érintett a többek között titkos bankszámlákat, pénzmosást és egy sor egyéb korrupciós ügyet is magába foglaló botrányban.

A pártnál végül 2016 közepén jutottak arra a pontra, hogy névlegesen is szakítsanak a múlttal. Az CDC tagsága a július eleji kongresszuson a megszűnés és egy új párt létrehozása mellett döntött. A kissé furcsa elnevezésű Katalán Európai Demokrata Párt (PDECAT) végül 2016 július 8-én került megalapításra. Az érdekes elnevezésre egyébként azért volt szükség, mert az eredetileg felmerült név, a Katalán Demokrata Párt már be volt jegyezve a bíróságon.

A PDECAT rövid története során sohasem indult önállóan. A 2017 decemberi, a függetlenség kikiáltása miatt kiírt tartományi parlamenti választáson a Junts per Catalunya (JxC) nevű választási szövetség részeként mérették meg magukat. A JxC az ekkor már Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont ötlete volt, melynek keretében egy újabb, a teljes függetlenségpárti oldalt magába foglaló ernyőszervezet létrehozása volt a cél. Ez azonban végül nem sikerült, az ERC ugyanis ezúttal az önálló indulást preferálta.

Puigdemont azonban nem akarta, hogy a JxC képviselő jelöltjei csak és kizárólag a PDECAT tagjaiból álljanak, hanem egy sokkal szélesebb összefogásra törekedett. Ennek részeként sikeresen vont be egy sor, a civil világból érkező függetlenségpárti személyiséget, melyek között megtalálható volt történész, szociológus, színész, egykori sportoló, sőt még egy chef is.

A JxC talán ennek is köszönhetően, minden felmérésre rácáfolva a legerősebb függetlenség párti parlamenti erő lett 34 képviselővel (kettővel megelőzve az ERC-t). A tömörülés ezt követően konszolidálta helyét a katalán politikában, a sikeres parlamenti munka pedig arra sarkallta a függetlenekkel megerősített szervezetet, hogy önálló erővé váljon. Ők már nem csupán a CDC utódpártja voltak, hanem egy 50%-ban a PDECAT legfontosabb arcaiból, 50%-ban pedig hiteles függetlenekből álló tömörülés.

A Junts per Catalunya végül 2018 júliusában hivatalosan is párttá alakult, több PDECAT tag (köztük Carles Puigdemont) pedig azzal a lendülettel át is nyergelt az új szervezetbe, végleg maga mögött hagyva a CiU-s illetve, hogy pontosak legyünk a CDC-s múltat.

A JxC értékrendjét vizsgálva a nacionalizmus és függetlenség pártiság mellett viszonylag nehéz bármilyen ideológiát meghatározni. Talán akkor állunk a legközelebb a valósághoz ha azt mondjuk, hogy az új párt egy mérsékeltebben jobboldali, inkább centrista-liberális formáció, a jelenlegi spanyol és katalán politikai viszonyok közepette azonban elsősorban a nacionalista-szeparatista él fedezhető fel.

Hiába azonban a sikeres új márkanév, a brüsszeli száműzetésben tartózkodó Puigdemont továbbra sem tett le arról, hogy egyesítse a függetlenségpárti erőket. Szinte a JxC párttá alakulásával egy időben ugyanis egy új platformot is létrehozott többek között Quim Torra jelenlegi katalán elnök és a JxC egy sor egyéb képviselőjének részvételével. A  cél egy újabb ernyőszervezetet létrehozása volt, melybe ideológiától függetlenül várták a függetlenség párti erőket. A Crida Nacional per la Republica (Nemzeti felhívás a köztársaságért) elnevezésű mozgalmat végül 2019 januárjában pártként is bejegyezték.

A Crida létrehozása azonban igencsak felemásra sikeredett. A többi függetlenségpárti erő, mint például az ERC, nem kívánt sem betagozódni, sem együttműködni, ami valljuk be nem is csoda egy 1931-es alapítású párttól, ami története egyik legsikeresebb időszakát éli (már ha eltekintünk attól, hogy jelenlegi vezetőjük börtönben ülve várja az ítéletet...). Arra azonban jó volt, hogy tovább bonyolítsa a már amúgyis teljesen kaotikus helyzetet a katalán jobboldalon.

A gyakorlatban a Crida és a JxC szinte párhuzamosan, egymással jelentős átfedésben működik. Talán az ideológiáktól mentesebb Crida az amelyik mostanság egyre inkább betölti a párt szerepét, míg a JxC inkább mint márkanév fontos és a választásokon is ezen a néven indulnak. Ami a közös a két szerveződésben az pedig az, hogy a tagság jelentős része a PDECAT-ból indult majd hagyta el azt, melynek köszönhetően utóbbi húzóneveitől teljesen megfosztva szinte csak vegetál.

Nem véletlen, hogy a PDECAT vezetői egy házon belüli konzultációt kezdeményeztek az elmúlt hetekben, hogy felmérjék a még megmaradt tagság véleményét a párt stratégiájáról, viszonyáról a két másik formációval és, hogy milyen szerepet is kellene betöltenie a PDECAT-nak a jelenlegi politikai térben. Valami féle változás, átszervezés, vagy talán egy új név és stratégia mindenképp várható, de sokak szerint az se kizárt, hogy a párt végül megszűnik és beolvad a JxC-Crida kettős valamelyikébe.

Kérdés, hogy ha így is lesz, milyen irányba haladnak majd tovább ezek a szervezetek. Csak és kizárólag a függetlenség kérdésének napirenden tartásával jelenleg még lehet politikát alapozni, de egy pártnak egy sor egyéb kihívásra is válaszokat kell adnia. Arról nem is beszélve, hogy az idő telik, miközben semmilyen pozitív fordulat nem történt az elszakadást illetően. A rossz emlékű október 1-i referendum is lassan két éve volt, a függetlenségpárti vezetők nagy része pedig vagy külföldön vagy börtönben van, miközben az egykor remélt segítség a nemzetközi közösségtől sem tűnik reálisnak. 

A katalán társadalom függetlenség párti része rendkívüli módon tudott mozgósítani az elmúlt tíz évben, elsősorban a szeptember 11-i katalán nemzeti ünnepen amikor is nem egyszer egy-másfél millióan vonultak fel Barcelonában. Az előzetes felmérések szerint azonban idén minden eddiginél kevesebben ígérik részvételüket, ami az első jele lehet annak, hogy a katalánok kicsit mintha kezdenének belefáradni a jelenlegi helyzetbe. Ha ez így van, akkor a JxC-Crida kettősnek is előbb utóbb változtatni kell a stratégiáján.

Puidgemont és az általa vezetett pártok azonban úgy tűnik, előre menekülnek. A függetlenség kérdésében szinte már radikálisabbak annál az ERC-nél, amely évtizedeken át volt nyíltan függetlenség párti, de ami manapság egyre inkább a perbeszédre és a kapcsolatok harmonizálására törekszik a központi kormánnyal, természetesen nem feledve a végső célt, az országrész függetlenségét. Lehet nem véletlen, hogy jelenleg ők a legnépszerűbb párt Katalóniában. A legfrissebb felmérések szerint nagyjából 26-27% szavazna az ERC-re, míg a JxC csak 15-16%-ra számíthat.

Talán ez utóbbi fejlemény volt a kiváltója annak, hogy a nem függetlenség párti katalán nacionalisták is újra elkezdtek mozgolódni. Augusztus végi hírek szerint ugyanis a fentebb már említett Units per Avancar tárgyalásokat kezdett egy sor kisebb, gyakorlatilag mérhetetlen népszerűségű párttal annak érdekében, hogy egyesülve alternatívát nyújtsanak a függetlenséget elutasító, de alapvetően jobboldali, nacionalista katalánoknak. Kérdés, hogy egy olyan politikával amire a 80-as 90-es években még volt kereslet, milyen sikereket lehet elérni így 2020 küszöbén.

Mindenesetre az ősz ez utóbbitól függetlenül is érdekesnek ígérkezik a katalán politikában. A szeptember 11-i nemzeti ünnep, a Diada, majd a lassan két éve előzetesben ülő függetlenségpárti vezetők bírósági ítélethirdetése ismét felkorbácsolhatják a kedélyeket. Főleg utóbbinak köszönhetően még az sem kizárt, hogy hamarosan új választások kiírására is sor kerül.

Kérdés, hogy ha így is lesz, ezen a jobboldal ismét Junts per Catalunya néven indul majd vagy a Crida átveszi a helyét? Lesz-e még akkor PDECAT vagy az egykor egyeduralkodó Convergencia végleg utód nélkül marad? Visszatér-e a nem függetlenségpárti katalán nacionalizmus? Megannyi kérdés, melyekre a következő hónapok adhatnak majd választ.