Spanyolországban három választást is rendeztek a tavasz folyamán, melynek fontosabb tanulságait két korábbi cikkben már kifejtettük. A kétpártrendszer helyzete és a korábban éveken át kormányzó Néppárt eredménye mellett azonban ki kell térnünk az európai újbaloldal egykori sztárjának válságára is. A Podemos ugyanis története leggyengébb eredményeit szállította mind az áprilisi parlamenti, mind a májusi EP és önkormányzati választásokon.

Míg Pablo Iglesias pártja a 2015 végi parlamenti választásokon még 20,7%-ot, a fél évvel későbbi megismételt választáson már 21,2%-ot szerzett, addig most áprilisban mindössze 14,3%-ig jutottak, amit a május végi EP-választáson is sikerült alul múlni alig 10%-os eredményükkel.

A legfájdalmasabb azonban az önkormányzati választásokon elszenvedett kudarc. A polgármesteri posztokat tekintve a Podemos mindössze Cádiz városát tudta megtartani, de ott is az a José Maria González "Kichi' vezetheti majd az andalúz kikötővárost, aki a Podemos vezetőségének (így Iglesiasnak) az egyik legfőbb belső kritikusa.

Barcelonában és Valenciában ugyan a jövőben is a Podemos-hoz rendkívül hasonló, civil-újbalos szervezetek vezethetik majd a várost, ám hiába a közös múlt és részben a szervezeti átfedés, mára ezek a pártok (a barcelonai En Comú és a valenciai Compromís) nagyban eltávolodtak a Podemos-tól mint márkanévtől, a sikerük így szinte már egyáltalán nem tekinthető Iglesias-ék győzelmének.

A legnagyobb és legfájóbb vereséget azonban minden kétséget kizáróan Madridban szenvedték el. Négy évvel ezelőtt a nagyrészt a Podemos által létrehozott Ahora Madrid nevű választási szövetség a szavazatok 32%-val nyert, majd jelöltjük Manuela Carmena a PSOE támogatásával polgármester is lett. 

Carmena és az Ahora Madrid sikere a Podemos sikere is volt, akik nem is győzték hangsúlyozni, hogy az általuk képviselt projekt új szakaszba lépett. Négy év alatt azonban sok minden megváltozott a spanyol fővárosban. A mostani választások előtt Carmena és a korábbi Podemos alapító Íñigo Errejón egy új szervezetet hoztak létre Más Madrid (Több Madrid) néven, amihez több, a Podemos-ból kivált vagy az eset miatt kizárt madridi képviselő is csatlakozott.

A Podemos-ban jelentős krízist okozó, pártszakadással is felérő kiválás (Errejón szintén a párt vezetésére hajtott korábban, ám nem bírt a sokkal karizmatikusabb Iglesiassal) nagyon nem tett jót a pártnak, akik a madridi közgyűlésért végül nem is indultak önállóan. Iglesias egy kis antikapitalista civil kezdeményezés és részben az Egyesült Baloldal (Izquierda Unida) alkotta szövetség mellé sorakozott fel, ám ez a platform még a bejutási küszöböt sem érte el.

A madridi tartományi közgyűlésért tartott választáson már ott voltak a szavazócédulákon, ám ebben sem volt sok köszönet. Kevesebb mint 6%-ot értek el és mindössze 7 helyet szereztek a 132 fős tartományi közgyűlésben, ahol az Errejón vezette Más Madrid listája majd 15%-ig és 20 helyig jutott.

Madrid város és Madrid tartomány tehát óriási bukás volt a pártnak, ahol maximum az szolgálhatott némi elégtétellel, hogy végül Errejón számítása se jött be. Mind a fővárosban, mind az azt körülvevő tartományban a baloldal összességében alulmaradt a PP-Ciudadanos-Vox hármassal szemben. Carmena hiába vezette jól a várost, elbukta a polgármesteri széket, míg Errejón nagyon messze volt attól, hogy tartományi elnök lehessen. 

A veszteségek sora azonban tovább folytatható, a Podemos ugyanis az összes tartományi parlamentben vagy közgyűlésben is jelentősen visszaesett. A legnagyobbat Kasztília és León illetve Kasztília-La Mancha autonóm tartományokban bukták. Előbbiben 10-ből mindössze egy képviselőjük maradt, míg utóbbiban teljesen eltűntek.

A további tartományokban ahol most választásokat rendeztek (a fontosabb, nagyobb önállósággal rendelkező autonóm közösségekben, mint Katalónia, Baszkföld vagy Galícia most nem rendeztek választásokat) a 2015-ös 66 közgyűlési helyükből mindössze 28-at tudtak megtartani. 

Az okokról és hogy nagyrészt mi vezetett ehhez a visszaeséshez, arról a következő írásunkban olvashattok majd.