A Podemos kiábrándító választási szerepléseinek ismertetése után ezúttal a visszaesés lehetséges okait igyekszünk feltárni.
Az öt évvel ezelőtt berobbant újbaloldali párt jelenlegi válsága több tényezőnek is köszönhető. Az első helyen talán a legevidensebb problémát, a belső ellentéteket és vezetőségi válságot kell megemlíteni, amit a Podemos sem tudott elkerülni. Az előző cikkben már említett Errejón-féle szakítás kis túlzással egy pártszakadással ért fel, aminek hála a párt jelenleg szinte alig létezik a spanyol fővárosban.
A Podemos politikájára fogékony madridiaknak természetesen ott van az újonnan gründolt Más Madrid és az általános választásokon természetesen lehetőségük nyílik magára az Unidos Podemos-ra (a Podemos és az Izquierda Unida választási szövetsége) szavazni, de nem kell feketeöves politikai elemzőnek lenni, hogy belássuk mennyire nem szerencsés "feladni" helyi szinten az egyik legnagyobb szavazói bázissal rendelkező várost.
Errejón és híveinek távozása révén az egyik legnagyobb belső ellenfelétől ugyan megszabadult Iglesias, de egy demokratikus politikai párt sosem építhet arra, hogy csak egy fő irányvonal érvényesüljön. Arról nem is beszélve, hogy egy sor korábbi alapító és húzónév is távozott a pártból. Sokak szemében ráadásul ez a szakítás a párt szervezeti gyengeségéről is árulkodott, miszerint a belső vitákat és nézeteltéréseket csak ilyen szélsőséges módon tudják megoldani. Természetesen ez a frissen alakult pártok egyik gyermekbetegsége országtól függetlenül, mégis valószínűleg sok korábbi szavazót szép lassan visszaterelt a PSOE felé, akiknél (a másik történelmi párthoz a PP-hez hasonlóan) ehhez hasonló nyílt belháború és szakadás szinte elképzelhetetlen.
Természetesen meg kell említeni Pablo Iglesias és párja, Irene Montero (aki szintén a párt egyik vezetője) házvásárlását is. A magyar sajtó ingerküszöbét is elérő eset akkor pattant ki, mikor a pár 600 ezer euróért vásárolt egy medencével és vendégházzal rendelkező luxusvillát, több évtizedes jelzáloghitelt magukra vállalva ezzel. Az eset nem volt törvényellenes, de szerencsés sem azok után, hogy Iglesias többször is bírálta a politikai elitet annak luxus életvitele miatt, miközben ő szerény életmódját hangsúlyozta úton útfélen.
Ahogy az lenni szokott, az eset kapcsán azonnal előkerültek Iglesias korábbi tweet-jei, mint például az amikor arról posztolt, hogy neki elég egy fél bagett és olcsó sonka ha választási gyűlésre vonatozik. De talán a legkellemetlenebb azon korábbi bejegyzésének előásása lehetett, amikor épp egy 600 ezer eurós házvásárlást rótt fel az akkori gazdasági miniszternek. Az internet nem felejt, Iglesias ellen pedig saját fegyverét fordították.
Politikai ellenfelei nem túl visszafogott kárörömmel bírálták a Podemos vezetőjét, de a párt balosabb politikusai is többször elégedetlenségüknek adtak hangot, és a párt elveinek elárulását rótták fel. A pár végül előre menekült és bizalmi szavazást kértek magukkal szemben, amelynek során a tagság nagy része elnéző volt és megerősítette őket a pozíciójukban. Hiába oldódott meg azonban az eset, ezek után már kevésbé voltak hitelesek az elitellenes jelszavak. A párt, mely korábban a régi elittel szemben határozta meg magát, maga is az elit része lett, vagy legalábbis öles léptekkel indult meg ebbe az irányba.
A választási vereség a párt szervezeti felépítéséből fakadó hiányosságoknak is köszönhető volt. A Podemos amennyire volt egykoron egy alulról építkező mozgalom, olyannyira felejtették el a szervezetépítést az elmúlt években. Míg országos szinten konszolidálódott szövetségük a szélsőbal egykori egyedüli országos erejével, a már említett Izquierda Unidával (Egyesült Baloldal), helyi szinten már elmaradt a koordináció, amelynek köszönhetően a Podemos is csak egyike volt a sok kis baloldali pártnak, akik egymással is harcban voltak a szavazókért.
Az sem segítette helyzetüket, hogy a pártszervezet a párt egyik alapelvének, a soknemzetiségű Spanyolországnak megfelelően egy sor fiókszervezettel rendelkezik a különböző tartományokban, illetve alkotóeleme különféle szövetségeknek, mely semmiképpen sem segíti egy egységes arculat, egységes politikai vízió megjelenítését. A sokszor teljesen más névvel is rendelkező szervezetek, mint például a katalán En Comú Podem vagy az andalúz Adelante Andalucia viszonylag nagy önállósággal rendelkeznek, minimálisan vagy sokszor még annyira se kapcsolódva a központi pártvezetéshez.
Végül a megváltozott külső körülményeket és az azokra adott nem megfelelő válaszokat kell megemlíteni. A Podemos a gazdasági válság legdurvább, kilakoltatásokkal, rekordot döntő munkanélküliséggel és megszorításokkal fémjelzett éveiben formálódott. A gyors fellendülést pedig nagyban köszönhették a már említett problémákra adott vonzó válaszaiknak.
Történt mindez akkor, amikor a hagyományos kétpártrendszer is válságba jutott és a PSOE inkább volt egy megfáradt, bukott baloldali párt, mintsem egy olyan szervezet ami hitelesen tudja képviselni a baloldali szavazókat. A Podemos ráaádásul sikeresen vonta be tettre kész fiatalok ezreit, akiknek se a PSOE se az évtizedek alatt egy helyben toporgó Izquierda Unida nem kínált vonzó alternatívát.
Az évek során azonban Spanyolország lassan de biztosan kilábalt a válságból, és ugyan vannak problémák, de a Podemos üzenetei a megváltozott körülményeknek köszönhetően egyre kevésbé találtak fogadókészségre a spanyolok körében. Ráadásul a PSOE hatalomra kerülése és viszonylag jó kormányzása se adott sok okot arra, hogy főleg a mérsékeltebb baloldaliaknak miért is kéne a Podemos-ra szavazniuk.
Ilyen előzmények és körülmények után pedig talán nem volt a legszerencsésebb azzal beindítani a kampányt, hogy az ország az IBEX 35 (a madridi tőzsde) vállalatainak és azok túlhatalmának a foglya, amiből csak és kizárólag a Podemos képes kiszabadítani az országot. Az ilyen üzenetek lehet működnek egy válság alatt, de nem akkor amikor ezeknek a vállalatoknak is köszönhetően a spanyol gazdaság végre valahára magára talált.
Arról nem is beszélve, hogy a közvéleményt egy sor egyéb, fontosabb kérdés mozgatta az elmúlt években (katalán válság, a szélsőjobb előretörése), melyekre egy mérsékeltebb hangot megütő Podemos talán hiteles válaszokat adhatott volna. Az antikapitalista húrok pengetésével ugyanis lehet hogy aktivizálni lehet egy szűk és elkötelezett szavazóréteget, de arra is kiválóan alkalmas, hogy a sokkal nagyobb számban lévő mérsékelteket elriassza.
A választási kudarcok után Pablo Iglesias nem mondott le, hanem ezúttal is az előre menekülést választotta. Célját azonban, hogy a PSOE koalíciós partnere legyen és a hatalomból javítson helyzetén, úgy tűnik nem sikerült elérnie. Pedro Sánchez és a PSOE ugyanis csak ügyek mentén szeretne együttműködni, koalíció helyett a folyamatos koordinációra helyezve a hangsúlyt.
Így vagy úgy, de a Podemos-nak mindenképpen újra kell definiálnia saját céljait és politikáját, de a szervezeti és vezetői megújulást sem lehet sokáig halogatni. A távozók ellenére azonban még mindig egy sor fiatal és tehetséges politikus alkotja a pártot, így minden adott, hogy ismét vonzó alternatíva legyenek. Elég csak Ione Belarra és Noelia Vera nevét megemlíteni. Előbbi a párt parlamenti frakciójának, míg utóbbi magának a pártnak a szóvivője, és akik az elmúlt másfél-két évben egyre inkább a párt arcaivá váltak a szélesebb nyilvánosság előtt is.
A Podemos helyzete most még nem kilátástalan, de ha nem cselekednek gyorsan, könnyen az Izquierda Unida sorsára juthatnak. Utóbbiak évtizedeken át voltak egy 7-8%-os kis szélsőbaloldali párt, akiknek csak kisebb részsikerek jutottak osztályrészül.
