Valósággal berobbant a spanyol politikai életbe a Vox nevű ultra-nacionalista párt, mely az április 28-i választásokon a szavazatok 10,3%-át szerezte meg. A szélsőjobboldal így a Franco-rendszer óta először képviseltetheti magát a Képviselőházban (Congreso de los diputados).
Első ránézésre nem is alaptalan „berobbanásról” beszélni. A Vox a 2016-os választásokhoz képest majdhogynem meghatvanszorozta (!) szavazatainak számát, az akkori 47 ezer után most áprilisban több mint 2 millió 600 ezer voksot kaptak. A párt egyik hónapról a másikra való előretörése is ezt az érzést erősítette. Azok után, hogy a választást megelőző egy évben alig mérték többre őket 2-3%-nál, a tavalyi év végén ritkán látott erősödésbe kezdtek.
A közvélemény kutatók októberben 4-5%, novemberben és decemberben pedig már 8-10%-ot jósoltak nekik. A csúcspontot márciusban és áprilisban érték el, ezekben a hónapokban már 12-14%-t sem zártak ki a felmérések. A mandátumokat tekintve eleinte csak 1-2-t, november környékén már 25-30-t, közvetlenül a választások előtt pedig már 40-50-t sem tartottak kizártnak a szakértők.
A kampány során folyamatosan több száz, sőt több ezer ember előtt tartották választási gyűléseiket, ami tovább erősíthette a párt vezetőinek és híveinek elbizakodottságát. Az elvárásokat a vezetőség azon kijelentéseivel is növelte, miszerint a közvélemény kutatók szándékosan alul mérik őket, és hogy a 60-70 képviselői hely sincs kizárva. A választást megelőző hónapokban pedig már mindenki a nagy áttörésről beszélt, szinte tényként kezelve, hogy Andalúziához hasonlóan a Vox lesz a mérleg nyelve és a királycsináló országos szinten is.
Ez utóbbit a jobboldali blokk két másik pártja is erősítette megszólalásaiban. A Néppárt (Partido Popular, PP) elnöke Pablo Casado még miniszteri posztot is belebegtetett a Vox-nak, míg az egyébként liberális, azonban a nemzetiségi és így a katalán kérdésben is markánsan jobboldali álláspontot képviselő Ciudadanos is partnerként tekintett rájuk. Partnerként, akiknek segítségével elzavarják a populistákkal és szeparatistákkal (utalva a Podemos-ra és a katalánokra) szövetkező szocialistákat.
Ezek után a választások éjszakája inkább volt kijózanító, a párt híveinek nagy része egyértelműen csalódásként élte meg az elnyert 24 mandátumot, ami a 350 fős kongresszus alig 7%-nak felel meg. Ezt később egy felmérés is megerősítette, a Vox hívei sokkal többet vártak. A túl magas elvárások és a valóság találkozása el is bizonytalanította a párt szavazóit. A május 26-i EP-választásokra már csak 8%-t mérnek nekik, ami nagyjából 4-5 mandátumra lehet elég az 54-ből.
Érdemes a számok mögé is nézni, illetve összevetni eredményeiket más hasonszőrű pártokkal Európa szerte. Kezdjük a hazai összevetéssel. Spanyolországban nincsenek országos listák és a parlamentbe jutáshoz sem kell egy országosan megállapított küszöböt átlépni. A pártok területi listákat állítanak, a parlamentbe pedig a megyei szinten elért eredményeik alapján jutnak be.
Ez az egyedi rendszer ugyan némileg torzíthat és előfordulhat, hogy egy párt viszonylag jó eredménnyel sem szerez mandátumot, ellenben sűrű mezőnyben alig pár százalék is elég lehet egy-egy parlamenti helyhez. Mégis, jól megmutatja, hogy egy párt mely tartományokban tudott jelentős erővé válni. A Vox ezen a téren jól is teljesített meg nem is. Jól teljesített, mert a 19-ből 11 autonóm tartományban sikeresen szereztek mandátumot, az országos lefedettségük tehát nagyjából megvan. De közben az is igaz, hogy 24 képviselőjükből 11-et mindössze két tartomány, Andalúzia (6) és Madrid (5) fog adni.
Eközben Katalóniában a 48-ból mindössze 1 képviselői helyhez jutottak, amire persze magyarázat lehet, hogy a spanyol nacionalizmusnak valószínűleg nem pont ott van nagy keletje. Arra viszont már nem lehet ezt a kifogást használni, hogy a szín spanyol Kasztília és León tartományban 31-ből szintén csak 1 képviselőre futotta. Érdekesség, hogy az ország északi részén nagyon nem sikerült gyökeret eresztenie a pártnak. Galícia, Asztúria, Kantábria, Baszkföld, Rioja és Navarra autonóm tartományokból mindössze egy asztúriai képviseletre futotta az összesen megszerezhető 62-ből.
A nemzetközi összehasonlítást tekintve sem sokra elég a most megszerzett 10%. Franciaországban a legutóbbi elnökválasztás első fordulójában Marine Le Pen 21%-ot szerzett, míg pártját jelenleg 20% körülire mérik az EP választás előtt. A Salvini féle Liga 17 százalékig jutott a 2018-as választásokon, most azonban már 30%-ot sem zárnak ki a közvélemény kutatások. A legutóbb 26%-on végzett osztrák FPÖ eredményétől is jelentősen elmaradnak, nem beszélve a Vox vezetője által nagyra becsült magyar kormánypárttól.
A Vox-ot azonban kár lenne temetni. A EP választásokkal egyidőben ugyanis önkormányzati választásokat is rendeznek majd Spanyolországban, ami kiváló alkalom lehet arra, hogy az andalúziai választásokhoz hasonló sikerélményt szerezzenek. Többek között Madridban van meg az esély arra, hogy a PP, a Ciudadanos és a Vox együtt többséget szerez majd mind tartományi, mind városi szinten.
Arról nem is beszélve, hogy a parlamenti jelenlétük is csak most fog elkezdődni. A magyar országgyűléssel ellentétben a spanyol Kongresszus egyáltalán nem egy kiüresített intézmény, a 24 képviselőjük pedig minden bizonnyal hallatni fogja majd a hangját, eljutva akár azokhoz a szavazókhoz is, akikhez eddig nem sikerült.
A Vox tehát a felemás siker ellenére is jelen van és jelen lesz a spanyol politikában. A többi pártnak pedig ennek megfelelően kell majd alakítania a stratégiáját mind jobb, mind pedig baloldalon. Azt pedig majd csak a következő évek döntik el, hogy a nagyrészt mérsékelt spanyol politikai közegben mennyire lehet elég az általuk képviselt radikalizmus. Legyen szó a katalán kérdésről, a bevándorlásról vagy éppen a párt egyik kedvenc témájáról, a feminizmusról.
